Beköszöntött a tavasz Svájcba, így végre el lehetett kezdeni magasabb alpesi mászások tervezgetésébe. Múlt hét kedden írt rám az egyik francia származású mászópartnerem, Ludovic, hogy a hétvégére kiszemelt mászásához csatlakoznék-e. Wallisban nézett ki egy északi-nyugati falat, ami a Combin du Valsorey 4184 m magas csúcsára vezet föl. Az átlagosan 49° meredekségű jég/hólejtő, ami a végénél 50° felé emelkedik majdnem 700 m hosszan tör a magasba.
A minimális tervezést követően szombat délután 16 h körül indultunk Bourg-Saint-Piere (1664 m) településről túrasível. Kezdetben jóval gyorsabban haladtunk, mint gondoltuk, az első 1000 m szintet kevesebb, mint két óra alatt tettük meg. Féltünk, hogy ezt a sebességet tartva túl hamar fogunk felérni, ezért visszavettünk a tempóból és hosszabb, akár órás szüneteket is tartottunk. A hó kellő mennyiségű és tömörödött volt ahhoz, hogy a gleccserhasadékokat ellepje, így minden további nehézség nélkül érkeztünk a fal lábához hajnali 3 h körül. A síléceket a táskára rögzítve hágóvassal, és technikai jégcsákánnyal indultunk a mászásnak.
Összesen nyolc jégcsavarunk volt, és az 50 m-es kötelet teljesen kiengedve addig másztunk szimultán, amíg az előlmászónak el nem fogyott az összes csavarja. A sötétben a hold fényében még nagyjából be tudtuk tájolni az irányt, majd amikor ez a kevés fény is elment, már csak a fejlámpáink csóvája volt az egyetlen fény az éjszakában. Mint utólag megtudtuk, a fal elég rossz kondiban volt, a fal fele kemény jég, a másik felén volt csak havas, ahol nyilván jobban lehetett haladni. Ekkorra már rendesen megéreztük az akklimatizáció hiányát és a fáradtság is előtört, így egyre nehezebben emelgettük a karjainkat, hogy a jégcsákányok megálljanak a jéglejtőn.
A napfelkelte még mindig a falon talált minket, így ha kissé fáradtan is, de élvezhettük az egyedi panorámát. Sajnos a nap melegével együttjárt az olvadás, és egyre több jég- illetve kődarab süvített el mellettünk. Próbáltuk a maradék energiánkat mozgósítva meggyorsítani a tempót, így végül nyolc és kilenc között értünk fel a csúcsra. Egy másik party is akkor fotózkodott a csúcskereszttel, és rövid információcserét követően azt javasolták, hogy az eredetileg tervezett lemenet helyett inkább a dél-nyugati falon ereszkedjünk le. Utólag többször is emlegettük őket, mert annyira nehéz terep volt, hogy tényleg elgondolkodtunk, vajon rosszat akartak-e nekünk.
Az ereszkedés közben volt még egy szerencsés kimenetelű incidens is, Ludovic az egyik kuloár síelése közben, át akart váltani mászásra, de elvesztette az egyensúlyát, és közel 100 m zuhanást követően tudott csak megállni. Valami isteni csodának köszönhetően megúszta egy jókora véraláfutással a bal csípője alatt, de le tudott jönni a saját lábán. Ahol már lehetett síelni, ott vagy kőkemény volt a hó, vagy hirtelen kásává vált át, és minden kanyarban estünk. Így a végén, mint a kisiskolások hóekében jöttünk le, ami a legpihentetőbb volt az elgémberedett combunknak, és nem estünk 10 méterenként.
Utolsó megpróbáltatásként egy jókora lavina kupacon kellett átmásznunk, próbálva nem beleesni az ember nagyságú lyukakba. Mire a kocsihoz visszaértünk, késő délután lett. Fáradtan, de boldogan öleltük meg egymást, és már csak arra tudtam gondolni, hogy minél nagyobb adag kávét főzzünk, amivel kibírjuk a vezetést hazafelé.
Topo: https://www.camptocamp.org/routes/46893/fr/combin-de-valsorey-face-nw
Slósz: sítúra-felszerelés, lavina-felszerelés, gleccser-felszerelés, 8 db jégcsavar, 8 db kihosszabbítós expressz, technikai jégcsákány, hágóvas, 50 m kötél
Kerekes Bence
