Dáviddal 4 napot és 2 utat nyomtunk le itt augusztus elején, úgyhogy jó ötletnek tűnt kettéosztani a blogot. Az első két napot tőlem, a második kettőt az ő tollából olvashatjátok. (Warning: kicsit hosszúra sikeredett így a bejegyzés)
Barabás Gábor – Hasse Brandler, 7a+, 580m
Szerintem körülbelül tíz éve próbálok ide eljutni és megfogni a Comici peremeit, de eddigi próbálkozásaimat rendre elmosta az eső. (Mondjuk Comicit még mindig nem másztam.) Múlt évben már egész közel voltam amúgy – először egy olasz sráccal beszéltem meg, de végül neki közbejött valami, majd Kalamár Ábellel fixáltunk egy hetet. Pár nappal korábban sikerült részlegesen elszakítanom a térdszalagom a Lélekharangon.. úgy tűnik Kisgeri végleg kiköpött magából. Ebben az évben Dáviddal beszéltünk meg egy 4 napos hétvégét. Mondtam neki, akkor biztos esni fog, úgyhogy fixáljuk az előző és a következő hétvégéket is, 3-ból egy csak összejön. Az elsőn el is indultunk. (Az eredeti középső hétvégén természetesen esett.)
Az első napra egy melegítő mászást terveztünk a Cime Grandera a déli oldal felől. A cél a nem triviális lejövet feltérképezése volt a nehezebb utakhoz az északi falon. Reggel sokáig alvás a kocsiban, reggelizgetés, kávézgatás olaszosan, a 2100 méteren lévő fenti parkoló fullon, így jutalmunk két órás álldogálás lett még lent a nemzeti park bejáratánál. Sikeresen abszolváltunk egy kora délutáni megérkezést. Gyors fejszámolást követően sikerült Dávidot meggyőznöm, igazából nem kell ma nekünk mászni. Őszintén, a Hasse Brandlerért jöttünk, arra meg elég 1 nap is a 4-ből, mit fárasszuk magunkat! Sétálgassunk, pihenjünk és másnap rögtön másszunk bele. Így is lesz még utána két napunk ünneplésre és bulizásra. Meglepően tetszett neki a terv! Azért elsétáltunk megnézni a beszállót. A táj amúgy hihetetlen, balra ki is szúrunk azonnal egy kb 3-400 méteres áthajló sárga falfelületet és rajta mászókat.
– Ezen azért milyen menő lenne mászni.
– Jó, a Hasse után akkor ezen mászunk!
Az északi fal kb 1 óra a kocsitól sétálgatva. Beállva alá azért rendesen ráborul az emberre ez a monumentális falfelület. Kisebb-nagyobb folyamatosan csöpögő beázások, de jó lesz ez holnap! Visszafele az alábukó nap fényei játszanak a sziklafalakon, minden pillanatban egy magasabb szintre emelve a látványt és elhozva számomra a katarzist. Dávidnak talán valami mást hozott el. Minden méteren megállt és megvárta ahogy teleobjektivem újra és újra befogja ugyanazt a témát és újam elkattintja a most már tényleg tökéletesnek hitt képet. De aztán valahogy mindig jön egy még jobb pillanat vagy szög – én erről tényleg nem tehetek!
Visszaérve az autóhoz a fények játéka elérkezett utolsó felvonásához. Dávid a kemping székében békésen előveszi a pipáját, én egy skót whiskyvel próbálom álmosítani magam. E romantikus idilli pillanatot a tompa sötétségen átszűrődő halk k*rvaanyázás töri meg. Úgy látszik pár magyar próbálja megtalálni a levezető utat sötétben a Cime Granderól több kevesebb sikerrel.
– Szerinted mi ilyenkor holnap hol leszünk?
– Nem tudom, majd meglátjuk..
Reggel korán keltünk, kb 6-kor hagytuk el a kocsit és 7-kor szálltunk be a Hasse Brandlerbe a Cime Grande monumentálisan áthajló északi falán. Egy kötélpáros volt csak előttünk és később sem szálltak be az útba többen. A Comiciban viszont fürtökben lógtak az emberek. Dávid kezdett, igy nekem jutott a 2. hossz, ami egy 5c traverz. Én ezt éreztem a legnehezebbnek az egész útban. Kicsit mozognak a kiziázott fogások és lépések, a kunszt előtt egy friendet lehet ellőni egy flake mögé, amibe beleülnék, de bele már nem esnék. A friend után 2-3 méterrel jön a kunszt, ahol nem akartam a mozgó kiziázott peremet használni, igy végül sztem egy 7a mozdulattal lendültem át rajta. A köztestávok kb 10 méteresek, de valójában tényleg nem nehéz a mászás, de azért csak be és kimelegedtem a végére.
A következő hosszok enyhén áthajló 6b-k, kellemesen megszórva nittekkel és szögekkel. Termi 7c vagy afölötti erővel gondolkodás nélkül gyorsan le lehet ezeket pörgetni. Úgy látszik olyan jól haladtunk, hogy Dávid le is cserélt egy sima 3c traverzt egy először felmászással aztán egy lemászással a következő standba egy körülbelül 6c variánsra. Legalább a másodmászónak is lett valami kihívás! Mindenesetre ezzel bekerültünk az erőteljesen vizes és csöpögő 6c-7a-k alá, amikben épp az előttünk lévő party szenvedett. Végre van egy szusszanásnyi időnk a hátunk mögé tekinteni:
Az első nehéz hosszon épp átvergődtek, de a 7a+ kulcshossz annyira rosszul nézett ki elmondásuk szerint a számukra, hogy inkább a leereszkedés mellett döntöttek. Mellém érve érdeklődöm, tudják-e hogyan lehet visszaereszkedni, mivel a Hasse diagonálisan haladt eddig felfele rengeteg traverzzel megtűzdelve, így az nem igazán triviális. Nem tudják.. megpróbálják direktben lefele.. vannak arra más utak is.. Mindenesetre az első nedves 6c-t Dávid sikeresen abszolválja.
Felérve mellé látom a 7a+ áthajló bevágás állapotát, Dávid kérdezi mi legyen. Mi lenne, jó időben vagyunk, nem értem minek ereszkednénk le, belemegyek, majd lesz valami. Magamban azért: szeretem ha nedves, na de nem ennyire! Szemüvegemet levettem mivel tényleg intenzíven csöpögött az egész. Aid A1-ért át lehetett mászni a hosszt. Rengeteg régi rozsdás szög, beszorult friend, szétrohadt hevederek lógnak le beszorított 30 éves fa ékekből. De Dávid megnyugtat, a fa a víztől csak megdagad, sosem volt még olyan jó, mint most! Pár saját friend is bekerül, majd boldogan mászom végül ki a következő standba, ami fölött már csak nedvesebb foltok bukkannak elő. Újra jól néz ki a fal! A következő két 7a-t én mászom elöl, rengeteg régi cucc van a falban, olyan, mint egy jól nittelt illetve szögelt áthajló sportszektor.
A következő hosszok újra könnyebbek és számomra mégis nehezebbek, mivel nem kompakt a kő, de legalább rosszul biztosítható, ahol gyorsan kell haladni.
Az erő már kicsit fogytán, de jó kedvvel magabiztosan haladunk felfele, Dáviddal jó tempót diktálunk. Közben lefele látom a visszafordult osztrák partyt, ahogy az egyikük épp felfele pruszikol a kötélen. Az utolsó hosszok egyre kompaktabbak, kimondottan szépek egyre kevesebb cuccal a falban, illetve a standokban. Végül elértünk az út végénél lévő hírhedt kéményig, ami természetesen most is be volt ázva. Dávid becsülettel kimászta ezt a hosszt.
Mivel a topo szerint a következő hosszal együtt mászva pont 60 méterre van a kiszálló, rámotiváltam, már ne standoljon ki. Tovább mászott, majd elfogyott a kötél, igy elkezdtem követni őt szinkronban. Majd elérkeztem a vizes kéményhez. Az eleje még könnyű volt, de határozottan nem örültem a helyzetnek. Hiába kiabáltam felfele, már nem tudtunk kommunikálni egymással. Majd egyszerre csak mintha kistandolt volna, bár végig bennem volt.. és mi van ha mégsem? Felérve mellé mondta nekem, hogy elfogyott a kötél, de már sem nitt, sem stand nem jött, igy addig mászott felfele amig nem talált egy alkalmas helyet, ahol friendekből tudott építeni valamit. Hmm, a topo akkor tévedett. Elindulva előre már semmi fix cucc nem volt a falban, 5a körüli nehézség, de fogalmam sem volt, merre van az az 5a. Pakolni nem lehet semmit, de végül csak sikerült kikeverednünk a kiszálló párkányrendszerre. Utolsó stand előtt lévő kőfolyosón áthúzva a kötelet még sikerült egy kőlavinát elindítanom Dávid fele, de az végül pont elkerülte őt. UHHH!
A párkányrendszeren átsétálva az északi falból a déli falba még sikerült pár embert meglátnunk magunk alatt, akik már ereszkedtek lefele. Őket gyorsan beérve megnyugodtunk már csak őket kell követnünk. Ereszkedések, illetve lefele sétálgatások II-III-as lemászások jöttek, mialatt teljesen besötétedett. Majd egy ponton rájöttünk, hogy akiket követünk jóval tapasztalatlanabb mászók, akik nem igazán tudják a leutat, így próbáltuk átvenni a vezetést. Sajnos egy ponton így is eltévedtünk és vissza kellett fordulnunk. Sötétben bolyongás, keresgélés, GPS és topok összevetése.. végül csak megtaláltuk újra a jó irányt. Új barátaink már csak csendesen üldögéltek a standokban és vártak a szabad kötélre. Mindig azt hittük ez már az utolsó ereszkedőstand de mindig jött egy újabb. Végül éjfél előtt sikerült földet érnünk. Itt egy újabb kőlavinát sikerült túlélnünk, majd gyors összepakolás és elköszönés után a morénalejtőn lefutottunk a kocsihoz kb 15 perc alatt.
Éles Dávid – Gelbe Mauer, 7a+, 320m
Előző nap hajnali egy vagy inkább fél kettő lehetett mikor elaludtunk, és a másnap reggel
nehezen indult meg. Nem igazán éreztük magunkat kipihentnek. A vizes palackjaink üresek voltak és persze a turistaházban az összes csap el volt zárva. Miközben Gabó a tegnapi vacsora adag
maradékát ette, én elég erős pánikban voltam, hogy elég karcos lesz a zabkása víz nélkül,
és amúgy is, szomjan fogok halni. Aztán Gabó nyújtotta a megváltást egy tejes üveg
mivoltában.
Ezután a reggeli pakolászás közben kiderült, hogy Gabó matracának a belső cellája
megadta magát, így vennünk kell valamit helyette. Ez azért volt szerencse, mert
egyértelművé vált, a tervezett pihenőnapi túra elmarad és le kell mennünk Cortinába. A
testem ennek a hírnek eléggé örült ezen a ponton, viszont mindketten tudtuk, hogy ha vissza akarunk térni a civilizációba, akkor zuhanyoznunk is kell, ami meglepően nehéznek bizonyult: kiderült, hogy a fenti házban zuhanyozni nem lehet akkor sem, ha fizetsz érte. Egyetlen
megoldás, ha aznap ott alszol.
Tehát, kocsiba pattantunk és az első kempingben lefelé menet megálltunk. Szuper kedvesek
voltak velünk, a vizesblokk első osztályú volt. Zuhanyzás, hidratálás, fotoszintetizálás után
úgy döntöttünk, hogy most már ideje ebédelni egyet. Tehát irány Cortina és együnk valamit.
A kocsiban kanyarogva megfogalmazódott bennem, hogy is érzem magam. Olyan volt,
mintha előző nap egy komoly edzés után förtelmesen leittuk volna magunkat. Fájt a fejem,
émelyegtem, a gyomrom ki volt készülve és közben minden mozdulat fájt. Itt már felmerült bennem a gondolat, hogy a holnapi terv egy kicsit földön túli, miszerint megmászunk egy 300 méteres utat, amiben a legkönnyebb hossz 6c.
A városba betalálni is nehéz volt, mert Gabó barátom is küzdött az élettel. Nála ez úgy
jelentkezett, hogy mindennek egy olyan 45 perces átfutási ideje volt. Így amikor
megkérdeztem, hogy most merre forduljak ő még az előző témában volt benne és lelkesen
magyarázta, hogy a dolomitok, mint kőzet gyakran ikresedik.
Eljutottunk az első étteremig, itt megkezdődött a regenerálódás, de azért még rendesen
gyűröttek voltunk. Megbeszéltük, hogy a másnappal kapcsolatban akkor döntünk, amikor
mind a ketten magunkhoz tértünk.
Innen megindult a végtelen matrac keresés Cortinában. Volt minden: kávézás, kaller
nézegetés, net böngészés és persze az élmények feldolgozás az előző napról. A fotók láttán a
Cima Picola-ról megszületett bennem az érzés, hogy a Gelbe Mauer-t nem szabad itt
hagynunk.
Szerencsére a sikeres matrac vásárlás után az esti menü meghozta az erőt. Eldöntöttük:
nekiesünk. Fent alszunk a park bejáratától nem messze. Reggel 9-re a falban vagyunk és
olyan 16.00 körül eldöntjük mi lesz. Úton az alvó helyünk felé telefonálgattunk és kiderült,
hogy Gabónak szerda reggel 7 órára legkésőbb haza kell érnie, nincs mese.
Este gyorsan összepakoltunk: egy egész kötél, egy tagline; trad cucc nem kell – 7a+ S1-be
fölösleges – expresszek, húzózsák és kaja. Megbeszéltük, hogy blokkosítva másszuk.
Enyém az első 3 hossz: 7a, 7a+, 6c, Gabóé a második 3: 7a+, 7a, 7a+. A többit meg majd
ahogy kijön.
Reggel minden a terv szerint ment. Kipihentek voltunk és harcra készek. És hát erre egy
nappal korábban nem fogadtam volna. Azonban alulbecsültük a tömeg mennyiségét és
reggel 8-kor álltunk a dugóban felfelé…
9 órára értünk fel a parkolóba és indultunk meg a falhoz. A beszálló nem volt sok, de az a napon. Délig még nem ígértek felhőket és a déli fekvésű fal felé tartva meleg volt. És ahogy közeledtünk egyre jobban ránk omlott a meredek áthajló sárga fal.
Megérkeztünk alá és láttuk, hogy egy parti van a mi utunkban és rengeteg ember a fal alatt. Megkérdeztem, kiderült senki sem vár a mi utunkra, szabad. Meg is örültem neki, aztán lefagyott az arcomról a mosoly. Az első köztes kb 4-5m magasan volt és a landing az elég vacak. Egyértelmű volt a jelzés: “ne ess le”. Teljesen betojtam. 7a, magasan az első köztes és nem egy triviális 5a a kezdés. Gabó felajánlotta, hogy átveszi az első hosszt, ha szeretném. Azonban úgy éreztem, hogy ez az én harcom. Kinéztem merre menjek és gyűjtöttem az erőt. Közben befutottak mások is. Méregették az utat, bár mint utólag kiderült senki nem szállt be aznap mögénk. Megbeszéltük ideje indulni. A mi utunkban lévő parti már a 2. hossz végéhez közeledett. Nem volt több kifogás. Épp a cipőmet vettem amikor egy hatalmas robaj volt mögöttem. Egy nagyobb kőhullás. Én észre sem vettem, de egy nagyobb kő darab tőlem pár méterre pattant. Az ellen a sisak nem védett volna, elég váratlan volt. Engem eléggé meglepett, hogy az út alja olyan volt, mint egy lőtér. Délelőtt óránként egy nagyobb kőhullás volt.
L1, 7a: Ebben a lelkiállapotban indultam meg. Messze volt az első köztes, lépésről lépésre haladtam, csak stabilan figyelve, hogy minden mozdulatot visszafelé is meg tudjak csinálni. A kő sem a legstabilabb tehát semmi dinamikus nyúlás! Végig mantráztam magamban: “csak precizen, stabilan, eddig minden jó”. Elértem az első köztest majd egy párkányt is gyorsan, itt megpihentem és tudtam, hogy már csak mászni kell. Zseniális volt elértem a standot. Első 7a onsightom multipitch környezetben. Nah, de haladjunk. Húzózsák fel, kötél fel. Egy kis energia gél még Gabó felér, meg egy két fotó és nézzük mi lesz a következő.
L2, 7a+: A következő hossz kulcs része egy boulder volt félúton. A kulcs mozdulat előtt még a sarkamat kivettem a kötél mögül, egy power scream és elértem a kancsót. Akasztás, pihenés és keresgélés következett. Nagyobb köztes táv és már nagyon nem akartam eldobni. Lepihentem magam, megindultam és csak vitt a flow. Nem volt rajtam se zsák, se palack az oldalamon, a zsebeim se voltak tele kajával, telefonnal, teljesen szabad volt a mozgás. Fantasztikus érzés volt mászni az enyhén áthajló falon a peremeken. Gabó is halad szépen másodban, a kunszt után csak annyit kérdez, az a következő akasztás? Itt számára is világos lett miért pihentem kicsit többet.
L3. 6c. A legkönnyebb hossz következik. A standból megindulva az első akasztás előtt azonban nem triviális. Kicsit barátságtalanul indult. Felmásztam majd vissza. Aztán meglett a megfelelő lépés fogás kombináció és már haladtam is felfelé. A hossz vége előtt azonban megint megtorpantam. Kicsit áthajlott és egyértelmű volt, ki kell mászni az élre. Fönt annyira nem voltak az igaziak a fogások, minden közepesen rossz volt, és ami a fő gond: messze volt a lábam alatt a köztes, esni ott nem akartam. “Persze egy zöld BD friend tökéletes lenne ide”, gondolkodtam. Aztán rájöttem, hogy az még nem oldaná meg a kunsztot és nem vinne fel. Megindultam ismét, felrakni a sarkat magasra ráülni és az élet újra szép. Gabóval a standban nevettünk, hogy másodban gondolkodás nélkül csak rámart valamire és kész is volt. Ilyen ez, amikor kicsit nagyobbak a köztes távok, 6c obligatory.
L4. 7a+. Itt már Gabó a soros. Én nevetve és boldogan a 3 onsight-tól mondom neki, hogy én mára végeztem, szóljon, ha fent vagyunk. A topo szerint ez a legnehezebb és a legfizikálisabb hossz. Gabó megindult, pihengetett és haladt. Nagyon jól volt biztosítva, nem volt mitől félni szerencsére. A végén szépen meg is mászta. Megindultam mögötte.
Megtaláltam a pihenőket, de nem álltam meg. Az idő telt nagyon. A zsák nélküli mászás nagyon jó, de nem volt rutinunk, a húzózsákkal sok idő ment el. Semmi sincs ingyen. Felhúzni a tagline-t. Rögzíteni, felhúzni a zsákot, elrendezni a tagline-t hogy a következő hosszban szépen menjen az elölmászónak. Tehát, sok volt a molyolás és kevés a rutin. De ez ilyen, gyakorolni kell. A hossz gyönyörű volt. Igazi hosszú terem mászás. Nagy nyúlások, áthajlás. Átmásztam a kunsztot és azután mintha fogás készletet váltott volna az út, jöttek a csipik. Nah itt én megpukkantam pihenni kellett volna … De nem baj beleültem, majd pár rázás után folytattam tovább.
L5. 7a. Impozáns mászás volt, de annyira nem éreztük nehéznek, a standnál megint az első köztes előtt volt igazán izgalmas, de ezt is szépen abszolválta Gabó. És hát a környezet, eszméletlen.
L6. 7a+. Felérve a standba Gabó azzal fogadott, hogy ez lesz a legnehezebb hossz. Kérdezem, hogy már megint? Röhögve megállapítottuk, hogy ennek az útnak 2 legnehezebb hossza is van. Gabó szépen haladt fel. A topo nem hazudott. Jobbra balra kell cikázni a köztesek között. Itt kaptuk meg a legrosszabb akasztást is, a kunszt közepén, persze messze az előző nittől. Gabó már majdnem a tetején volt amikor szólt, hogy húzzam be. Megindult a bétázás és az „itt meg mit kapsz 7a+”-ért című kérdések. Majd gyorsan jött a válasz is, 3 hatalmas fogás mivoltában egy kicsit jobbra … zia folt nélkül. Gabó leüvöltött:
“Nah hát ez meg miért nincs kiziázva? Minden normális sport szerktorban ott állna rajtuk a zia … itt … meg semmi.
Most már használja a fogásokat is és gyorsan fent van a standban. Másodba szépen megyek felfelé és mantrázom, hogy jobbra lesz a kancsó. Így is volt. Azt használva szabadon azért ezt is átmásztuk.
L7. 6c: Meghoztuk a döntést gondolkodás nélkül: “Nem fordulunk vissza”. A 8. Kötélhosszban van egy plafon, úgy gondoltuk nézzük meg, ilyet nem látunk minden nap. Én még kicsit lihegtem a 7a+ után, így Gabó folytatta. Félúton leszólt, hogy “megváltozott az út. Messze vannak a nittek amik néha szögek, de legalább kicsit törős még mindig”. Másodba ez annyira nem volt érezhető, de ez mindig más.
L8. 6c: A plafon. Elszántan megindultam, de azért már fáradtan. Eljutottam közvetlenül a plafon alá, ahol láttam egy kiziázott alsós fogást meg egy kötélgyűrűt, ami feltehetően egy nittből lógott le. A nittet nem láttam. A plafon nem viccelt. Megakasztottam a gyűrűt és elhatároztam: ha jó állapotban lesz a nittfüllnél a gyűrű akkor mászom tovább. Beleálltam az alsósba jobb kézzel, amivel elértem. Nagyon vacak volt, nem egy zseb hanem egy nyitott tégla mellmagasságban. Megláttam a nittfület és azt, hogy a kötélgyűrűt alig tartja valami. Szuper – gondoltam – még próbáltam valamit menteni, de aztán jött az elkerülhetetlen.
Nah, jó, húzzál be, DE óvatosan
Beakasztottam egy expresst a nittfülbe és kicsit lentebbről újra kezdtem. Kihagytam most az alsóst egyből egy nyitottra tovább. Innen jött a boulder terem érzés, volt minden, mint a búcsúban, sarok akasztás lábfej kulccsal, 90 fokban lenni a plafonban, swing, sarkazás, és óriási kitettség érzés.
Jött Gabó is.Csak annyit tett hozzá, hogy ez egy 6C bouldernek ok, de sport fokozatnak kicsit nehéz. Közben nézegettem a már befelé dőlő következő 6b+ hosszt. Rosszul nézett ki. Gondolkodtam, hogy hogyan is írjam le Gabónak érzéseimet. Késő van, felmászni itt már annyira nem nagy élmény, hiszen innen jön a biztosítatlan törős 6b+, 5c, 5c. És miután felmentük ereszkedhetünk vissza. Szerencsére ez a gond is megoldódott az utolsó pár méteren ahogy Gabó jött fel:
Ha nagyon akarsz mászhatunk tovább, de én ma már nem akarok többet előre mászni
Ezen jót nevettem és megkönnyebbülve megbeszéltük, hogy hát ugyanarra gondoltunk.
Lefelé ereszkedés nem volt egyszerű. Áthajló falon tagline-al egész kötéllel izgalmas volt. Egy két helyen a csomónak sikerült a stand alatti párkányokban fennakadnia. Szerencsére sikerült lehúzni. Ezt a kötél nem szerette sajnos. Fél úton jutott eszembe, hogy egy palack kellene a csomóhoz és akkor minden jó lenne… nah majd legközelebb. Azonban ekkora áthajlásból ereszkedni fantasztikus élmény. Nem tudtunk betelni vele. Végig figyeltünk el ne engedjük a köteleket. De aztán végül gond nélkül lejutottunk.
Egy kicsit a húzózsákról és a tagline-ról.
Ez egy technika és nem egy végleges megoldás a világ összes problémájára. Azonban mi ezt még sose használtuk és úgy éreztük, hogy ez egy jó pillanat kipróbálni.
Felfelé:
A mászó élmény fantasztikus; mindegy, hogy elöl mászol vagy másodban. A standban töltött idő több, 5 perc volt legalább amíg felhúztuk a zsákot és a másodmászó meg tudott indulni. A rekord olyan 10 perces szórakozás volt, amikor rosszul gabajodtak a dolgok. Azonban szerintem sokat lehet optimalizálni ezen.
A standban:
Érdemes rendszerezni a zsákban. Én következő alkalommal szövet szatyorba fogom szelektálni a személyes dolgokat. Víz, kaja, mobil. Ne kelljen kotorászni. A tagline-t érdemes kis hurkokba felszedni egy kihosszabbítós köztesre. Könnyebben lesz kezelhető.
Lefelé:
A kötél jobban be tud akadni a konstrukció miatt. Erre szerintem egy palack nyaka jó megoldás lesz. Majd kiderül. Azonban más gond nincs vele. A tag line-unk egy petzl pur line volt (6mm, 65m). Ez ideális vastagság kezelni és ez egy könnyű darab is. Én vékonyabbat nem használnék, pusztán abból az okból, hogy nehéz lenne megfogni. A felhúzáshoz, lehúzáshoz a Climbing Technology roll n’ rock-ját használtuk. Kihagyhatatlan dolog. Kesztyűt végül nem használtunk.
A történet végéhez:
Haza felé ettünk egy nagyon jó olasz pizzát és váltott vezetéssel haza is értünk hajnali 4 órára. Másnap reggel pedig lehetett menni dolgozni. Friss nem voltam az biztos. Azonban ez a mászás életem egyik top mászása volt. Végig flowban. Jó hangulatban, gyönyörű helyen egy eszméletlen falon. Csak ajánlani tudom.